6. A Homo Erectus a nagy felfedező

Az Alsó Paleolitikum urai

2025. március 02. - pallvikk

Végül megérkeztünk a Homo Erectushoz („felegyenesedett ember”), akik az Alsó Paleolitikum „urai” voltak. Nevezik Homo Ergasternek is: az Ergastert a korai afrikai primitív, az Erectust az ázsiai fejlettebb alakként jelölik újabban, akik Ázsiából vándorolhattak vissza később Afrikába. Mai trendek szerint a korán kivándorolt Ergasterből Délkelet-Ázsiában fejlődött ki az Erectus kb. 1 millió évvel ezelőttig, és ez vándorolhatott vissza és kolonizálta Európát. Kialakulása eddigi elképzelések szerint Afrikában történt (a kenyai Turkana v. Nariokotome fiú a Turkana-tó és Nariokotome település után kapta nevét), ők már biztosan a Homo Sapienshez vezető fejlődési út egyik állomása voltak. Közvetlen elődei a Habilisek lehettek, vagy az előző fejezetben említett három vitatott besorolású faj. Az is lehet, hogy ezek mind ugyanannak a láncolatnak a részei, de ennek eldöntését hagyjuk az antropológusokra.

A Homo Erectus elterjedési területe az eddig talált maradványai alapján a bradshawfoundation.com oldalról

Elterjedtek Afrikán kívül is, és a különböző földrajzi helyszíneken némileg különböző anatómiai variánsai léteztek, tehát – szerintem - már ekkor elkülönülhettek a ma élő emberek különböző rasszai (multiregionális evolúciós elmélet), kivéve, ha bizonyított az, hogy az Erectus-Sapiens leszármazás egyértelműen és kizárólag Afrikában történt. De miért csak ott? Az előző fejezetben említettem, hogy a klimatikus és geológiai változások együttesen eredményezték, hogy "leszálltunk a fáról". A továbbiakban a jégkorszakok világszerte teremtettek hasonló mostoha körülményeket, így bárhol adott volt a kényszerítő körülmény a további evolúciós ugráshoz. A multiregionális fejlődést támogatja az a tény is, hogy afrikai kialakulásával szinte egyidőben (ha nem korábban, de erről még viták folynak) az erectus már megjelent Délkelet-Ázsiában (Longgupo barlangot lsd. Kínában), Indiában (Masolnál a Siwalik hegység lábainál, bár itt csak a primitív Olduvaira emlékeztető kőeszközeiket találták meg) és Pakisztán (Riwat) területén is.

A korai ember terjeszkedése hui-hui youtube csatornájáról

Az erectus a korábbi előembereknél testesebb volt, kb. 1,8 m magas, 60-70 kg volt, agytérfogata is nagyobb volt, később akár elérte az 1000-1200 cm³-t (de átlagosan 900 cm³ volt, korai alakjai 800 cm³-el bírtak). Ezek az értékek egyúttal azt is mutatják, hogy a táplálkozásuk magas szintű és az egészségi állapotuk is jó volt. Az Australopithecusokkal ellentétben nekik már nem majomszerű lapos, hanem előugró orruk volt, és az ujjvégeik sem elkeskenyedő hegyesek, hanem laposan elterülő, fogásra, manipulációra alkalmasabbak voltak. A leleteikből az is kitűnt, hogy a készítőik 60-70%-a jobbkezes lehetett. A szexuális dimorfizmus is már csak a sapienséhez hasonló méretbeli különbségek voltak, ami annak volt köszönhető, hogy a nőstények „nőttek fel” a hímekhez, hiszen ehhez a terhesség, szoptatás, elhúzódó utódgondozás miatt volt szükséges többek között. Nagyobb csoportokban éltek, vadászó-gyűjtögető telepeik akár 100 fősek is lehettek, félig vándorló, félig letelepedett életet élhettek. Elődjeikhez hasonlóan ők is előnyben részesítették a folyó és tópartokat, közel az ivóvíz és a könnyen beszerezhető élelemforrásokhoz, melyeknek megfelelően szezonálisan vándorolhattak, illetve nyersanyagforrásokhoz (jó minőségű kovakőlelőhelyek pl. az afrikai Olduvai hasadék, angliai Baker’s Hole, a német Reutersruh). Nem készítettek összetett, több részből álló eszközöket (ha a Homo Heidelbergensist nem ide, hanem külön fajba soroljuk!), nem használtak ékszereket és nincsenek arra utaló jelek sem, hogy halottjaikat eltemették volna. Afrikai kivándorlásukat követően új tájak új állatainak, növényeinek viselkedését is képesek voltak kiismerni, megtanulni, és ezt a tudásukat életfenntartásukban hasznosítani. Technikai intelligenciájuk is emelkedett valamelyest, de még nem érte el egy technikai kultúra küszöbértékét. Hozzájuk köthető afrikai leletek között geometrikus karcolatokkal díszített kagylóhéjat találtak, ami a legkorábbi kezdetleges művészet jeleként értelmezhető.

A tűz

A rendszeres tűzhasználatnak köszönhetően

csírátlanította és puhította a húst,
védelmet nyújtott a ragadozók ellen,
repellensként is funkcionált,
a tűz táplálása közösségteremtő volt,
melegének köszönhetően hideg környezetben is túlélést biztosított,
segítségével a sötét barlangokat is belakhatták

(is) tovább éltek, szocializálódtak. Bár a rendszeres tűzhasználat és hússütés inkább csak kb. 400 000 évvel ezelőtt kezdett elterjedni, a Kenyában (Koobi Fora a Turkana-tó keleti partján, és Chesowanja a Baringo-tó partján), és Izraelben (Gesher Benot Ya’aqov) fennmaradt tűzhelyek nyomai kb. 1,5-1,6 millió évesek (nem bizonyítható, hogy mesterséges tüzet tápláltak, vagy tudtak is gyújtani). További korai, de megbízható, kb. 700 000 éves tűzhasználati nyomokat produkáltak a dél-afrikai Swartkrans, a kínai Zhoukoudian, és Izraelben Gesher Benot Ya’aqov lelőhelyek.

Kezdetleges beszéd

A beszédközpont, a gége és a nyelvmozgató idegcsatorna (n. hyoglossus) fejlettsége folytán – főképp 500 000 évvel ezelőttől - képes lehetett egyfajta kezdetleges artikulálatlan kommunikációra is. Mivel nagyobb csoportokban éltek, és vándoroltak, a közösség egyben tartásához biztosan szükségük volt a nyelvre, nem hiszem, hogy elég volt morgásokkal, vakkantásokkal kommuniálni. Bizonyos szigetek eléréséhez kezdetleges hajózásra volt szükség, melynek összehangolásához megint csak fontos volt a beszédképesség. Ráadásul annyi millió éven át fennamaradt kovakőtechnika tradíciója nem valószínű, hogy csak ellesés alapján terjedt el a világban. Ez persze nem azt jelenti, hogy az erectus ugyanolyan választékosan beszélt, mint a mai ember – már csak azért sem, mert náluk még hiányzott a beszéd kialakulását lehetővé tévő FOXP2 gén, amely a neandervölgyieknél jelent meg először.

Húsfogyasztás

Fogazatuk alapján a húsevés egyre nagyobb szerepet játszott, de mindenevők voltak ők is. Élelmüket főleg gyűjtögetéssel és kisebb állatok vadászatával szerezték, és bár idővel a húsevés jelentősége nőtt, a nagyvadakat még nem tudták rendszeresen elejteni. Ínséges időkben – pl. az európai jégkorszakok alatt – stabil növényi élelemforrás hiányában az állati eredetű termékek jelenthették az egyedüli esélyt a túlélésre, illetve vannak kannibalizmusra utaló egyértelmű jelek is (lsd. Atapuerca lelőhelyet Spanyolországban). Gyűjtögetés során a helyben fellelhető ehető növényeket: makkot (fontos szénhidrát forrás a tannintartalmú héjától meghámozva, megsütve), gyümölcsöket, csonthéjasokat, vadgabona magvakat, hüvelyeseket, sulymot, gumós növényeket és vízi állatokat: halakat, rákokat, kagylókat, teknősöket is fogyasztották. A húsevésnek kezdetben voltak nem várt mellékhatási is, pl. a galandféreg ekkor kerülhetett először belénk, vagy a ragadozó állatok májának túlzott elfogyasztása A-hipervitaminózishoz, és végül halálhoz vezethetett. Az egyik egyed csontváza az A-hipervitaminózis előrehaladottabb stádiumát mutatta, ami arra enged következtetni, hogy gondoskodtak a rászoruló társaikról, az etetéséhez és itatásához képesek voltak primitív tárolókat (bőr v. fa iszák) használni és tervezni. Az Erectusoknál mehetett végbe az emésztőrendszerünk nagyfokú átalakulása: a növekvő húsfogyasztás miatt nem volt szükség annyi vastagbélre, ami eddig a növények megemésztéséhez szükséges volt. Helyette viszont az emésztésben nagyobb szerepet kapott a vékonybél, valamint nagyobb szeletet kapott a vérellátásból - nem utolsó sorban a húsnak köszönhetően is megnövekedett - az agy.

Az Acheuli kovakőtechnika

Külön bekezdést szentelek az Erectusok másik nagy innovációjának is: az Acheuli kovakőkultúrának, hiszen ez volt az emberi történelem leghosszabb ideig regnáló, legnagyobb kiterjedésű és legegységesebb „kultúrája”. Még akkor is, ha csak a kőmegmunkálásra terjedt ki. Az Acheuli kőmegmunkálás (a névadó lelőhelyet lsd. Franciaországnál) a Homo Erectushoz/Heidelbergensishez, majd később a korai Neandervölgyi emberhez és legkorábbi Homo Sapienshez, a Homo Sapiens Idaltu-hoz („idős”, lsd. későbbi fejezetben) is köthető. Lényege a kétoldalt megmunkált, kézi kőbalta v. szakóca. Kb. i.e. 1,6-0,1 millió évvel ezelőttig készítettek kőeszközt ezzel a technikával, tehát bőven átnyúlik a középső paleolitikumba (a legkorábbi ismert acheuli eszköz kb. 1,6 millió éves, a tanzániai Olduvai hasadékban került elő).

Indiai kortársa és variánsa a Madrasi kultúra (a névadó várost lsd. Indiában),
pakisztáni variánsa és kortársa a Soani kultúra (a névadó folyót lsd. Pakisztánban),
kelet-afrikai variáns a Kombewa kultúra (v. inkább technika, a névadó Kombewa lelőhelyet lsd. Turkana-tó partján, Kenya, de Észak-Afrika és Nyugat-Európa is produkált kombewa leleteket).
Északnyugat-afrikai variáns. v. technika a Tachengit,
Dél-afrikai a Victoria West.
burmai Anyathian,
a maláj Tampanian
és az indonéz Padjitanian (v. Patjitanian v. Pacitanian) iparral (lsd. a megfelelő országokban).

Ezen technikák persze párhuzamos evolúció eredményei, direkt kontaktus nem állt fenn közöttük. Kelet (az előbb említett Tanzániában) és - valamivel később - Dél-Afrikában találták a legrégibb Acheuli leleteket (a kenyai Turkana-tó nyugati partján lévő Kokiselei), majd innen rajzott szét a Homo Erectussal először Afrika szerte, majd Afrikán kívül is. Legkorábbi - a szintén kb. 1,6 millió éves - Afrikán kívüli Erectus lelet az izraeli Ubeidiya-ban került elő, ahol még durva Acheuli eszközöket készítettek. Észak-Afrikában (Ain Hanech-Algéria, Casablanca és Thomas kőbánya-Marokkó) kb. 1,5 millió, Dél-Spanyolországban pedig kb. 1,3 millió éves a legrégebbi Acheuli lelet. Nyugat-Afrika itt is viszonylag későn került az Erectusok látóterébe az eddigi leletek alapján, itt az egyetlen bizonyítható Acheuli lelőhely az angolai Dungo. Az ún. Movius-vonal (az amerikai régész Movius után kapta nevét, újabban a módosított Roe-vonal az elfogadott, miután Mongóliában és Dél-Koreában is találtak acheuli eszközt) mutatta elterjedési határát, ami kelet-nyugati irányban kettéosztja Eurázsiát (néhány kivételtől eltekintve). Ennek magyarázata lehet, hogy a vonaltól keletre lévő területek korábban, az acheuli kőtechnika kialakulása előtt népesülhettek be, így ott az Olduvai (Mode I) kultúra maradt használatban. További magyarázat lehet erre az, hogy itt jóval ritkábbak voltak az alkalmas kőalapanyagok, így a továbbfejlesztett eszközöket inkább bambuszból készítették, ami lebomlott.

A Movius vonal (En.wikipedia.org), és az összefüggő jég határa egy térképen

A fennmaradt eszközök között legfontosabbak a szakócák, amelyek szimmetrikus darabok és mindkét oldalukat meg kellett munkálni, addig pattintgatva, míg a kívánt formát el nem érték. Tehát itt már nem beszélhetünk véletlenszerűségről (Mode II)^[1]. Kovakő mellett acheuli technikával megmunkált csont és agancseszközök is maradtak fenn. A jávai Erectinleletek mellett sem találtak kőeszközöket, amit szintén azzal magyaráznak, hogy kövek helyett bambuszból készített eszközöket az ott élő előember. Az acheuli időszak vége felé kb. 300 000 éve már megfigyelhető volt a Levallois kőtechnika (később a Neandervölgyiekre jellemző technika, a névadó párizsi kerület Levallois-Perret, lsd. Franciaországban) alkalmazása egyes acheuli kőeszközön, legelőször Afrikában, ami később szélesebb körben terjedt el

Észak-Indiában mint Luni technika,
Dél-Indiában a lelőhely után, mint Nevasa v. Nevasian technika (lsd. Indiánál),
Izraelben Quina v. Amudi (ez már a későbbi pre-Aurignaci, lsd. később) technika az Acheuli-Yabrudian komplex részeként (v. Mugharan, lsd. Izraelnél),
Afrikában Kombewa, Tachengit, Fauresmith és a Victoria West néven.

Lényege, hogy egy előzetesen megmunkált nagyobb kőmagról kisebb darabokat hasítottak le (Mode III). Ez már a mode III technika, ami Dél-Afrikában csak 250-300 ezer évvel ezelőtt (középső paleolitikum) jelent meg, és legkeletibb határa India volt. Kifejlesztése talán a Heidelbergensishez (lsd. következő fejezetben) köthető, és valószínűbb a multiregionális kialakulása, de a Neandervölgyiek "rutinszerűen" használták. Ezt azért említem itt, mert mint később a Sapiensre "egységcsomagban" jellemző egyéb termékek külön-külön már jóval korábban is megfigyelhetők voltak, mint például ez a Levallois technika. Tehát a modernebb emberek termékeinek szinte mindig találni korábbi előzményeit.

Out of Afrika I

A kivándorlásra a száraz klíma és a túlnépesedés is kényszeríthette, elterjedésében nagy szerepet játszott a kétlábú életmód és a kézhasználat. Először futott úgy, mint a modern ember, teljesen bipedális életmódot élt, felső végtagjai már a mai emberéhez hasonlóan rövidebbek voltak az alsóknál. A hidegebb éghajlatokon már kezdetleges öltözetet és hajlékot (pl. Terra Amata Franciaországban, Bilzingsleben Németországban) is használhatott, hiszen másképp nem élhetett túl (pl. a Kaukázusban) a hidegebb környezetben. Jáva szigetén előkerült maradványai azt sugallják, hogy kezdetleges vízi közlekedés birtokában is lehetett. Mindez egyfajta elvont gondolkodás, előrelátás és tervezés képességét is feltételezi, amelyhez elengedhetetlen volt egy jelrendszer vagy kezdetleges beszéd. Az Erectusok „virágzásakor” zajlott Észak-Európában a Duna/Eburon (az egykori kelta törzs után) v. Pinnau/Baventian v. Pre-Pastonian (Anglia) glaciális 1,8-1,4 millió évvel ezelőtt, és ennek megfelelően délen egy szárazabb, kegyetlenebb interpluviális. Nekik – és a klímaváltozásnak is - köszönhetően csökkent le nagymértékben a kelet-afrikai ragadozók egyedszáma, viszont pont az Eurázsiába kivándorló ragadozó nagymacskák (kardfogúak) tehették –többek között – lehetővé az Erectus Afrikán kívüli könnyebb elterjedését: a kezdetben dögevő, kleptoparazita (más állat zsákmányát ragadja el), opportunista életmódot folytató korai ember számára biztos élelemforrást jelentett a nagymacskák által elejtett vad. Emellett az eurázsiai zsákmányállatok még nem láttak idáig embert, naivitásuk miatt könnyűszerrel tudták becserkészni őket, ez pedig segítette a korai ember nagy területen való elterjedését. (Kutatások szerint a zsákmányállatok kb. 100 év alatt elfelejtik a ragadozók szagát, hangját és a félelmet, de egy generáció alatt visszanyerik azt (Berger)). Az Erectus kb.

2 millió éve tűnt fel Afrikában.
Grúziát és a Levantét kb. 1,8 millió éve;
Törökországot 1,2-1,6 millió éve (Kocabas);
Kínát (Nihewan-medence Észak-Kínában) 1,6-1,8 millió éve;
Jáva szigetét 1,5 millió éve;
Spanyolországba kb. 1,2-1,4 millió éve (ezek egyben Európa legkorábbi leletei is, ld. Spanyolországnál Venta Micena-t);
a Brit szigetekre 1 millió éve;
Japánba 500 000 éve

jutott el. A legkorábbi kivándorlók még csak az Olduvai technika birtokában voltak (az Erectusokat fémjelző Acheuli kovakőkultúra csak kb. 1,4 millió évvel ezelőtt jutott ki Afrikából), akik elég hamar elérték Kínát, de a kivándorlók későbbi hulláma – akik már az Acheuli technika birtokában voltak – már nem ért el idáig, így Kínában az Olduvai maradt használatban egészen 40 000 évvel ezelőttig. Észak és Nyugat-Európát jóval később vette birtokba az Erectus (v. inkább fejlettebb variánsa a Homo Antecessor, lsd. később), és 3-400 000 éve tűnt el a középső-pleisztocénben Afrika és Eurázsia nagy részéről (kivéve a Floresi és a Solo embert, lsd. később). Így ők a leghosszabb ideig élt emberfélék a Földön. Legkésőbb az ázsiai Erectusok tűntek el, egyesek szerint a H. Florensis és a ngandongi Solo ember (igaz igen elszigetelten éltek, lsd. később) 13 000 évvel ezelőtt pusztult ki. Az Erectusok kirajzásai – különösen az északi és a nyugati területekre, az Alpok-Kárpátok-Kaukázustól északra - valószínűleg az interglaciálisokkal estek egybe. A legkorábbi északi terület, ahol megjelentek Délnyugat-Anglia volt kb. 1 millió évvel ezelőtt (Happisburgh, Pakefield, lsd. Angliában, igaz ezen időszakból csak lábnyomaik maradtak fenn), az esetleges korábbi nyomokat a jég megsemmisíthette, de ezek a korai északi megjelenések nem jelenthettek kolonizációt. Stabil Közép és Észak-európai jelenlét is csak kb. 630 000 évvel ezelőttől figyelhető meg. Európa birtokbavétele a Közel-Kelet-Anatólia-Balkán útvonalon vagy Szibéria-Közép-Ázsia felől Kelet-Európán át, vagy az alacsony tengerszintnek köszönhetően a Gibraltári-szoroson és/vagy Tunézia és Szicília közötti - időszakos, a jégkorszakoknak köszönhető - alacsony vízállású tengeren keresztül történhetett (hasonlóan Jáva szigetének birtokbavételéhez). Ezen utóbbi verzióknak ellentmond az, hogy közben kortárs fauna vándorlás nem figyelhető meg, ami nehezen elképzelhető. Az előző két verziót pedig az támogatja, hogy az égei szigetvilág a pleisztocén közepéig még összefüggő földet alkotott, és kapcsolódott a Balkán-félszigethez, így talán nem kellett a Boszporuszon és a Dardanellákon átkelni sem. A két régió (Nyugat és Közép-Kelet Európa) – és ennek következtében annak Acheuli technikája, és az Erectusaik anatómiája (nyugat-európai Erectusok inkább emlékeztettek a fejlettebb H.Rhodesiensisre, lsd. következő fejezetben) is némileg - elkülönült egymástól, az Alpi jégtakaró és a periglaciális jelenségek (morénahalmok, glaciális tavak) miatt. Különösen az Ibériai és az Appennini-félsziget volt izolált, így mégis van némi valószínűsége a Gibraltári átkelésnek. Kb. 500 000 évvel ezelőtt már 1 millióan lehettek a világon, a környezetükre gyakorolt hatásuk már jelentősebb volt: a nagyragadozók száma visszaszorult, mivel ugyanabban az ökológiai fülkében versenyeztek egymással. Továbbá a klimatikus deterioráció mellett bizonyos elefántfélék, teknősfélék és az afrikai óriáspávián kihalása is a számlájukra írható. Sok kutató furcsállja azonban, hogy a Homo Erectusok eszközei több százezer év alatt sem változtak, és az egymástól távoli területeken talált kőeszközök is teljesen hasonlóak – annak ellenére, hogy gazdáik változatos környezetben éltek, és földrajzilag meghatározható anatómiai variánsai voltak. Valószínűleg voltak csont- és faeszközeik is, ezek azonban a lebomlásuk miatt alig maradtak ránk. A legrégebbi csonteszköz, egy elefántcsontból készült, kétoldalt megmunkált, acheuli szakócára emlékeztető, kb. 1,8 millió éves, 17 cm-es szilánk, az Olduvai hasadékban került elő. Feltűnő viszont, hogy a jávai Erectinleletek mellett nem találnak kőeszközöket - pedig nekik aztán tényleg volt idejük, hogy kifejlesszék a technikát - amit azzal magyaráznak, hogy kövek helyett bambuszból készíthetett eszközöket az ott élő előember.

Az Ergaster/Erectus főbb központjai és lelőhelyei (Gamble: Settling the Earth. A területek mindegyike a glaciálisok alatt szavannaszerű élőhelyek, az ún. Szavannasztán elmélet szerint evolúciós központok voltak)

Fontosabb egyedei

Eléggé önkényesen, számomra érdekes maradványait sorolom itt fel, főleg a leg-ek miatt: pl. legkorábbi, legkésőbbi maradványait:

A Homo Erectus Georgicus v. Dmanisi ember Dél-Grúziában, ahol 5 egyed kb. 1,8 millió éves Ergaster koponyája került elő Olduvai és Acheuli eszközök kíséretében, agytérfogata mindössze 780 cm³ volt. Lényegében ők is Ergasterek voltak, eddig a legkorábbi Afrikán kívüli homo maradványok. Kisebb agytérfogatúak és kisebb termetűek voltak a többi Erectushoz képest. Az egyik egyed fogatlanságig öregedett, aki önállóan biztos életképtelen lett volna már.
Homo Erectus Florensis („Flores-szigeti ember”, az indonéz Flores szigete után, ahol az Ebu névre keresztelt egyed csontvázát találták, köznapi nevükön: „hobbit”) mindössze 1 m magas volt. Kb. 100 000-13 000 közt élt, végül egy időben élhetett a modern emberrel, aki kb. 50 000 évvel ezelőtt tette be lábát a szigetre. Kizárólag e sziget lakója volt. Az Erectus kb. 850 000 éve érkezhetett meg a szigetre, és az izolációnak köszönhetően – megannyi törpe állatfajhoz hasonlóan – lett apró termetű. A törpenövés egyszerűbb evolúciós magyarázata az, hogy az elszigetelt környezetben az adott ökofülkében kevés volt az élelmiszer, így a szelekció a kisebb termet irányában hatott, de lehetett a beltenyészet miatti „elkorcsosulás” is. A szigeten több törpe növésű állattal éltek együtt. Besorolásuk - a leletek újdonsága miatt - még heves viták tárgyát képezi, de valószínűleg a Homo Erectus egy populációjának a szigeti lét miatt törpenövésűvé vált alakjai. Agyának térfogata 413 cm³, ez kisebb, mint a Homo Erectusé. Csontváza alapján rövid lábszára és hosszú lábfeje volt, ami furcsa lépést kölcsönözhetett. Olduvai-szerű primitív kőeszközöket használt. További érdekes adalék, hogy a sziget mitológiája még a XIX. században is ismert egy Ebu Gogo nevű, pici és szőrös egyedekből álló népet. Kihalásukért egy vulkánkitörés, vagy a Sapiens megjelenése lehet a felelős. A kb. 45 000 évvel ezelőtt megérkezett Sapiens kb. 15 000 éven át még együtt élt vele.
Homo Luzonensis (másnéven Callao ember, vagy Ubag) is a Florensishez hasonló törpe, pigmeus faj lehetett a Fülöp-szigetek legnagyobb szigetén, Luzonon. Az Erectustól fejlettebb, a Sapienstől jóval primitívebb volt, néhány paraméterében mégis az Australopithecusokhoz hasonló, sokan külön fajnak tartják. Az első Erectusok eddigi leleteink alapján kb. 700 000 éve érték el a szigetet (ehhez is kellett a hajózás, tutajozás ismerete), belőlük fejlődött ki e faj. Az előkerült példány kb. 130 000 éves.
A kb. 1,8 millió éves Jávai előembert az indonéz Jáva szigetén Trinil lelőhelyen, a Solo folyó partján találták meg először. Korábban Anthropopithecusnak v. Pithecanthropusnak nevezték el (v. Homo primigenius asiaticus v. soloensis, a folyó után). Több lelőhelyet is találtak Jáván (Modjokerto, Sangiran), ahol a primitívebb formák 500 000 évvel ezelőttig élhettek, az afrikai Ergasterekhez még jobban hasonlítottak. Fő különbség, hogy az ázsiai formák koponyacsontja sokkal vastagabb volt, a szemöldök ív jobban előugrott. A későbbi 25 000-130 000 éves fejlettebb Solo ember v. Ngandong (szintén a Solo folyó partján került elő) már nem Ergaster, hanem anatómiailag fejlettebb Erectus, egyedei az indiai Siwalik hegységben is kerültek elő. Ha multiregionális evolúció szerint gondolkodunk, akkor a primitívebb Sangiran egyedek lehettek identikusak az afrikai Ergasterekkel. A Solo/Ngandong ember agytérfogata már elérte az 1200 cm³-t, így akár archaikus Homo Sapiensnek (Homo Sapiens Soloensis) v. délkelet-ázsiai Neandervölgyinek is tekinthető, a floresi emberhez hasonlóan ő is későn, kb. 25 000 éve halt ki. Talán itt Délkelet-Ázsiában az Erectusokból helyben fejlődött ki a Sapiensek mongoloid változata, és ők kolonizálhatták Ausztráliát is.
Pekingi előember v. korábban Sinanthropus pekinensis kínai egyedei nagyobb agykapacitással (akár 1330 cm3), lapátszerűen kivájt belső oldalú felső metszőfogakkal, sagittalis taréjjal és lapos orrgyökökkel bírnak^[2], valamivel „fiatalabbak” (250 000-1 millió év között) a jávai leleteknél. Ők már nem Ergasterek, hanem anatómiailag fejlettebb Erectus mongoloid anatómiai sajátosságokkal (Lantiai ember, Yuanmou ember, Nanjing ember). Ha Európában kerültek volna elő, akkor archaikus sapiensnek tartanák az afrikai eredethívők. Mindenesetre a mongoloid sajátosság miatt szerintem velük itt már megérkeztünk a mai kínaiak őséhez. Az afrikai népek után bátran kijelenthetjük, hogy ők a legrégebben helyben lakó népek.