Középső Paleolitikum

Eddig az Alsó Paleolitikumban (kb. 2,5 millió-300 000 évvel ezelőtti időszak) kalandoztunk, és már elhagytuk Afrikát. Az előző fejezetben az Alsó-Középső Paleolitikum átmeneti időszakának homo egyedivel ismerkedtünk, a nehezen besoroloható egyedek már magukban hordoztak sapiens sajátosságokat, de még az Erectusok robosztusságát jelenítették meg inkább. A neandervölgyiek pedig még egy lépéssel közelebb álltak hozzánk, mint ezek az átmeneti egyedek, de legalább azt az evolúciós szintet ütötték meg. Génállományuk - még ha elenyésző mennyiségben is - megjelenik a mai eurázsia emberek génállományában. Eurázsiában a középső paleolitikus leletek készítője - a távolkeleti kései erectusok mellett - a Neandervölgyi ember volt. A leletekből kikövetkeztetett viselkedési modernitás jegyei ekkor már megjelennek, de csak a Felső Paleolitikumban a modern emberrel váltak általánossá világszerte. Ezek a jegyek a következők:

• kezdetleges, de szándékos temetkezések kialakulása, ami egyben a vallási ideológia és a túlvilághit csíráit is jelenti egyben
• a paleolit ​​időszak művészi kifejezésének legkorábbi, vitathatatlan bizonyítékai
• kezdetleges (csere)kereskedelem
• társadalmi rétegződés, kezdetleges kor és nem szerinti munkamegosztás
• gondoskodás a gyengékről, elesettekről
• halászat és a vízi élőlények hasznosítása
• hús tartósítása füstöléssel, szárítással
• fejlettebb, kompozit és egyre kisebb eszközök, a kő mellett egyre több fa, csont, agancs használata

Vizsgáljuk csak meg, mi késztethette elődeinket, hogy megtegyék ezeket a lépéseket? A klimatikus kényszerítő körülmények végett fellépő ínség és élelmiszerhiány. Lapozzunk (tekerjünk) csak vissza a jégkorszakok fejezethez! Meglesz a magyarázat: a korszak kezdetén zajlott a Mindel (Elster/Oka) glaciális (vége felé a Mindel-Riss interglaciális átmeneti javuló időszaka vezetett át a Felső Paleolitikumba), ami növekvő szárazságot okozott a vegetációs zónák szűkülésével. Már szinte alig maradt gyűjtögethető élelem, a megmaradt növényeket csak a nagytestű növényevők tudták hasznosítani, nekünk nem volt gyomrunk hozzá, így más élelem után kellett nézni. Viszont az állati hús elérhető volt, de ehhez képességekre volt szükség. Az időszak robusztusabb alkatát is a hideghez való adaptáció idézte elő (illetve ez evolúciós előnyhöz juttatta őket). Mindez persze a Felső Paleolitikumra még jobban igaz lesz, amikor a legkeményebb jégkorszakok zajlottak. Mégis a modern ember gracilitása a technológiai fejlettségének köszönhető, hiszen ezzel szinte "kikapcsolta" az evolúciós kényszerítő környezeti tényezőket. Az időjárásálló menedék, ruhaneműk készítése a hideg klímának köszönhetően fejlődött, ebben többek közt nagy szerepe volt a csontból készült árnak és tűnek is. A kizárólag embereken élősködő emberi tetű a jóval régebbi fejtetű alfaja, a rendszeres ruházkodást követően alakult ki, mivel az állat petéit a ruhák szegélyébe rakja. Genetikai vizsgálatok kb. 70 000 évvel ezelőttre datálja az emberi tetvek megjelenését. A technológiai fejlődés a sapiensekkel pedig elért arra szintre, amivel legyőztük az evolúciós kényszert, legalábbis jelentősen lelassítottuk, vagy inkább más mederbe tereltük. Például egyre fejlettebb öltözékek mellett már nem jelentett evolúciós előnyt a szőrösség vagy a robosztus alkat. Biztonságos tűzhasználat, sütés-főzés pedig nem igényelt továbbiakban brutális rágóapparátust. De folytathatnánk a sort.

Technológiai szempontok alapján a középső paleolitikus eszközök lényegében az Acheuli technika továbbfejlődött, regionális variánsai voltak, és az idő előrehaladtával a mikrolith felé gravitált az eszközkészítés. Európában a középső paleolitikumot a neandervölgyiek Mousteri ipara fémjelezte, Afrikában kisebb részt a Heidelbergensis, nagyobb részt már az archaikus Homo Sapiens termékei voltak. Fontos technológiai innováció volt a kb. 400 000 éve legelőször talán Afrikában megjelent Levallois kőtechnika (a névadó párizsi kerület Levallois-Perret, lsd. Franciaországban és a 7. fejezetben is), ami később szélesebb körben terjedt el[0]. Mivel a neandervölgyi nem járt Afrikában, így - ha afrikainak tarjuk a Levallois technikát, mivel a legrégibb kb. 400 000 éves példa Kenyában, a Baringó-tó partján került elő - az erectus/heidelbergensis közvetítethette Eurázsiába. Lényege, hogy egy előzetesen megmunkált nagyobb kőmagról kisebb darabokat hasítottak le (Mode III). Ez a Mode III technika Afrikában kontinens szerte valamivel később, csak 250-300 ezer évvel ezelőtt (de már középső kőkor) jelent meg, és legkeletibb határa India volt (Attirampakkam kb. 385 000 éves lelete). Kifejlesztése talán a Heidelbergensishez köthető, de még valószínűbb a multiregionális kialakulása, a Homo Sapiens is alkalmazta egészen a Felső Paleolitikumig.

Korai kovakőiparok evolúciója (Phillipson: African archaeology)

Tehát: a kőeszközök evolúciója az Alsótól a Felső Paleolitikumig a Mode I-től a Mode V (Clark szerinti osztályozás) eszközökig tartott:

• Az első, legprimitívebb eszközök Mode I csoportjába az Olduvai eszközök tartoztak (mostanában megkülönböztetnek egy ún. Pre-Mode I ún. Lomekwian kultúrát is, mely kizárólag Kelet-Afrikára korlátozódott).
• Egy fokkal fejlettebb eszközök az Acheuli szerszámok voltak, ami átnyúlt a Középső Paleolitikum időszakába is, ezek már a Mode II csoportot képviselték.
• Szintén Középső Paleolitikus volt a Mode III csoportba tartozó Mousteri ipar, de voltak regionálisan más Középső Paleolitikus eszközök is. Ezek készülhettek Levallois vagy más technikával, és eltérő homo fajok által. Tehát ekkor még nem köthető határozott etnikumhoz, csoporthoz, sőt fajhoz sem az adott kovakőkultúra. Valamikor a helyben fellelhető kő minősége, valamikor az azt készítő egyed fejlettsége határolta be milyen eszköz készült.
• A Mode IV eszközökhöz elsősorban a Sapienshez köthető Aurignaci ipar (szilánkok helyett ekkor már inkább hosszú hegyek, kovakőpengék készültek) tartozik.
• A Mode V pedig a legfejlettebb paleolitikus kőeszközöket takarta: a mikrolith eszközöket. Ezeket a Sapiens készítette a Felső Paleolitikumban (lsd. későbbi fejezetben). Sőt, ezekkel az eszközökkel már belépünk majd a paleolitikumot követő mezo/epipaleolitikum időszakáb (ezt a neolitikum "csiszolt kőkorszaka" követte. De ne siessünk ennyire előre!).

Kőeszközök evolúciója (Shea: Stone tools in human evolution) 

Ázsiában ésszerűbb lenne négy földrajzi blokkban tárgyalni a középső paleolitikus történéseket: Közel-Kelet, Közép-Ázsia, Távol-Kelet és Szibéria. A Közel-keleti történések szoros összhangban vannak Afrika és Európa eseményeivel, logikusabb azokat ott tárgyalni. Szibériával könnyű dolgunk van, ott csak a Felső Paleolitikumban kezdődtek érdemi humán események. Közép-Ázsia pedig nem csak a Paleolitikumban, hanem még napjainkban is sötét folt, különösen a Szovjetunió felbomlása óta. Az eddigiekből kihámozva Európához hasonlóan az Erectus, a Heidelbergensis és a Neandervölgyi ember képviselte Ázsiában is a homo fajt a Sapiens előtt. 2008-ban az orosz Gyeniszova (Denisova barlang az Altaj-hegységben) leletei alapján egy újabb faj, a hasonnevű ember csontvázdarabkái kerültek elő, ami bonyolítja az eddig sem egyszerű képet (lsd a 7. fejezetben és e fejezet végén). Ázsia első emberféléi a Homo Erectusok voltak, akik az afrikai kialakulásukat követően viszonylag korán, kb. 1,6 millió éve a jégkorszakoknak köszönhető alacsony vízszint miatt akkor könnyebben kolonizálták Ázsiát. Valószínűleg ez egyszeri alkalom lehetett Európával ellentétben. A Movius vonal (lsd. az erectus fejezetben) alapján Indiától északkeletre sajátos, inkább Olduvaira emlékeztető kovakőipar alakult ki, az Acheulit jellemző bifaciális szakócák itt nem fordultak elő, de kb. 250 000 évvel ezelőttig ez a két technika volt csak lényegében jelen itt. Az emberi maradványok és eszközeik a későbbiekkel ellentétben ekkor még zömmel vízlelőhelyek közelében kerültek elő. Ázsia hideg, száraz középső részén a Középső Paleolitikumban jelent meg legkorábban a Neandervölgyi eddigi ismereteink szerint, keletebbre nem jutott el. Ezt a területet megelőzően ember nem lakhatta, illetve a későbbi jégkorszakok elpusztíthatták annak nyomait. A legészakibb, leghidegebb területeket is csak a Homo Sapiens vette birtokba legkorábban. Délkelet-Ázsiában pedig csak a sapiensekkel – átugorva a Mode II Acheuli és III Mousteri technikát – jelent meg a Movius vonaltól északkeletre a Mode IV prizmatikus és V mikrolith kovakőtechnika kb. 40 000 évvel ezelőtt.

A Neandervölgyi. Evolúciós zsákutca?

A pleisztocén Európa, a Közel-Kelet és Nyugat-Ázsia egyes helyein élt a Neandervölgyi ember, amely a Homo Erectus európai változatából, a Homo Heidelbergensisből (vagy egyesek szerint inkább a korábbi Homo Antecessorból, lsd. a 7. fejezetben) fejlődhetett ki valahol az Ibériai-félszigeten. Genetikai számítások alapján mintegy 300 000 éve válhatott külön és 28 000 éve halt ki, vitatott besorolású emberféle. Nevezik Homo Sapiens Neanderthalisnak is. A Homo Heidelbergensis/Neandervölgyi ember a jégtakaró határáig terjedt el, amit robusztusságuknak és technikai fejlettségüknek köszönhettek többek között. Jobbára a vegyes, tágasabb, ligetszerű parkerdőket részesítette előnyben, mint amilyenek a mediterrán galériaerdők.

Északi elterjedésüknek a jégtakaró aktuális kiterjedése szabott határt: maradványaikat nem találták meg a Temze, Kárpátok, Krím-félsziget és a Kaukázus vonalától északra^[1], legdélibb elterjedésük határa pedig a mai Palesztina volt. Afrika nem érdekelte őket.

A neandervölgyi ember elterjedése^[2] a hu.wikipedia.org oldalról

A pleisztocén három jégkorszakában (Mindel, Riss, Würm) és a köztük lévő két interglaciálisban – ez nagyjából a középső paleolitikumot fedi le - éltek, mialatt Kelet-Ázsiában az Erectus, Afrikában már az archaikus Homo Sapiens élt (ha az afrikai sapiens eredetelméletnél maradunk). 130 000 évvel ezelőttről igen kevés archaikus pre- vagy korai neandervölgyi lelet maradt fenn, de 130 000 évvel ezelőttől kezdve a fosszilis rekord minősége drámaian javul a klasszikus neandervölgyiekkel. A pre- és korai neandervölgyiek valószínűleg, hogy folyamatosan csak Franciaországot, Spanyolországot és Olaszországot foglalták el, bár úgy tűnik, hogy néhányan elhagyták ezt a "magterületet", hogy ideiglenes településeket hozzanak létre kelet felé. A genetikai elemzés azt mutatja, hogy legalább három különböző földrajzi csoportjuk létezett - az acheuli hagyományú Nyugat-Európai, a mousteri iparú a Földközi-tenger partvidékén és a micoquien variáns a Kaukázustól keletre. Ez az elkülönülés kovakőiparukban és némileg a fenotípusukban is megnyilvánult.

A három fő neandervölgyi csoport az en.wikipedia.org. oldalról

Az en.wikipedia.org oldalról

Amikor a Közel-Keleten 70-80 000 évvel ezelőtt egy kisebb lehűlés, csapadékosabb időjárás, és esetleg egy vulkáni katasztrófa (talán az indonéz Toba, az izlandi Z2 vulkán kitörése) miatt a Homo Sapiens hirtelen eltűnt a régióból, helyüket Európa felől átmenetileg ismét a neandervölgyiek vették át, akik már jobban alkalmazkodtak a hirtelen jött lehűléshez, sőt ők itt találtak ekkor menedéket. Véleményem szerint nem a helyüket vették át, hanem a neandervölgyiek által preferált mediterrán parkerdők is ide szorultak vissza, akik csak követték az élőhelyüket. Mivel jeges periódusban éltek, a mai emberénél valamivel alacsonyabb, de sokkal robusztusabb, erősebb testfelépítésük volt vastagabb csontokkal, rövidebb disztális végtagokkal, hogy a szervezetük hővesztesége a legkisebb legyen (ezek a jellegek a mai eszkimók és lappok testfelépítésében is megfigyelhetők). Testalkatuk legjobban egy birkózóéra hasonlított, és gyorsabbak is lehettek a mai embernél. A szexuális dimorfizmusuk elhanyagolható, még a mai emberénél is kisebb volt (tehát a neandervölgyi csajok nem lehettek valami sudárak). Brutális fogazatuk és rágóapparátusuk volt, azok kopása alapján kijelenthetjük, hogy fegyverként és eszközként is használták fogazatukat. Nagy orruk és orrnyílásuk a hideg levegő hatékonyabb felmelegítését szolgálta. Feltűnő volt az áll hiánya és a lapát alakú metszőfogak. A modern ember minden rassza hozzájuk képest sokkal karcsúbb, ami megerősíti, hogy az inkább melegebb éghajlathoz (Afrikában) alkalmazkodott, de az archaikus korai sapiens is hordozta néhány tulajdonságát, hiszen közös volt az ősük. Agytérfogatuk valamivel nagyobb volt a mai emberénél, a bal agyfélteke fejlettsége jobb kezesség dominanciáját tükrözi, de testtömegükhöz mérten relatív kisebb agyuk volt, mint nekünk, és alacsony volt a koponyaboltozata. Terhességük talán 11 hónap lehetett, ezt a „túlhordást” a nagyobb medence tette lehetővé. Viszont így érettebb, fejlettebb újszülöttet hoztak világra.

Vadászattal (pleisztocén megafauna) és gyűjtögetéssel (délebbre kagylókat és halakat is fogyasztottak, de a hal lényegesen ritkább volt étrendjükben, mint a sapiensnél, a madarak pedig szinte teljesen hiányoztak) is szerezték élelmüket, az ételt megfőzték és megsütötték. Nagy segítségükre volt az a tény, hogy a zsákmányállatok, ha hosszabb időn át nem láttak embert, naivitásuk miatt könnyűszerrel tudták becserkészni őket^[3]. A spanyol El Saltból származó, 50 000 évvel ezelőttre datálható neandervölgyi bélsár – a legrégebbi emberi bélsár – főként húsból áll, de jelentős növényi összetevőt is tartalmaz. A neandervölgyi fogméret 100 000 évvel ezelőtt csökkenő tendenciát mutatott, ami a főzéstől, sütéstől való fokozott függőséget sugall. Eddig a sapienseknek tulajdonított fejlettség is megjelent: kompozit, nyeles eszközöket is használtak talán, a dárdát is ismerték, de az íjat és a nyilat nem. Voltak csont eszközeik is. Kerültek elő csapos, cserélhető dárdahegyek, némelyiken gyanta vagy bitumen maradványaival. A csordában legelő állatok becserkészése, elejtése nem csak tökéletes kompozit eszközöket, hanem kooperációt is megkívánt. Több esetben talált egyidejűleg elejtett nagymennyiségű állatmaradványokból arra is következtethetünk, hogy birtokában voltak egyfajta konzerválási eljárásnak (pl. füstölésnek)^[4]. Megtalált eszközeikből és sérüléseikből ítélve mintegy 50 km-es körzetében vadásztak. A felkarcsontok, váll ízületeik vizsgálatai alapján azonban a dárdát nem hajításra, hanem döfésre, vagyis közelharcban használták, és inkább a férfiak vadásztak. Általában szezonálisan barlangokban laktak, és csak szórványosan – ahol hegyek híján barlangok sem voltak - találtak általuk épített, kövekből, fából és mamutcsontból összerótt egyszerű kunyhókat (pl. az ukrán Molodovában). Ennek azonban az is lehet az oka, hogy az utóbbiak kevésbé őrződtek meg. Növényi anyagból font kb. 90 000 éves kötél maradványait is megtalálták a francia Abri du Marasnál. Fejlettségüknek köszönhetően – alkalmazkodtak a hideg időjáráshoz - jóval huzamosabb ideig laktak egyhelyben, amit a lelőhelyeik rétegvastagsága is jól tükröz. Begyógyult életveszélyes sérüléseik arra utalnak, hogy beteg és munkaképtelen társaikat nem hagyták magukra, hanem gondozták és segítették. Ez együttérzésről tesz tanúbizonyságot. Átlagosan 30-40 évet élhettek meg. A legkorábbi – kb. 100-120 000 éves - temetkezések is hozzájuk köthetően maradtak fenn (lsd. a Karmel-hegyet, a Tabun-, Skhul- és Qafzeh-barlangokat Izraelben, ahol a kortárs Homo Sapiens is temetkezett, illetve Franciaországban a La Chapelle-aux-Saints-t és Régourdou-t). Ezek voltak az első szó szoros értelmében vett temetkezések, ahol direkt sírgödröt vájtak az elhunytnak. Halottjaikat általában azokban a barlangokban temették el, ahol laktak, leggyakrabban magzati testhelyzetben fektették sekély kiásott gödörsírokba. Az iraki Shanidar barlangban pedig a pollenmaradványokból ítélve időnként virágokkal vagy vörös okkerrel és állatcsontokkal együtt temetkeztek. Több esetben találtak többes temetést és kannibalizmusra utaló nyomokat is, illetve az iraki Shanidarban szándékos – még csecsemőkorban elkövetett - koponyatorzítás is látszott, mely szokást korábban szintén csak a sapiensekhez kötöttek. Az izraeli Kebara barlangban pedig egy 60 000 éve elhunyt neandervölgyi hanyatt fekvő tetemét találták meg, mellkasára fektetett karokkal, nem sokkal később a sírt megnyitva a koponyáját eltávolították. Ez a szokás később a neolitikumig életben maradt a Levante területén. A neandervölgyi emberek „képzőművészeti” alkotásai csak nagyon szórványosan maradtak fenn: ez főleg néhány faragott, vésett csontot jelent, ezek közül kettő úgy tűnik, mintha furulyaszerű hangszer lenne (a szlovén Divje Babe barlangban); több spanyol barlangi „festmény”; illetve egy cseppkövekből épített struktúra a francia Bruniquel barlangban, ami – mivel a barlang egyébként lakatlan volt – vallási célt szolgálhatott. Emellett Dél-Spanyolországban (Antón) találtak átfúrt, csiszolt, okkerrel megfestett kagylóhéjat, amit testékszerként használhattak (lsd. lent a képen), valamint strucctojáshéjat.

Neandervölgyi testékszer Dél-Spanyolországból (Jurmain: Introduction to physical anthropology)

Csontsíp a Divje Babe barlangból az en.wikipedia.org oldalról

A gibraltári Gorham-barlang karcolata kb. i.e. 39 000-ből az en.wikipedia.org oldalról, absztrakt művészet vagy barlangi medve karmolása?

A németországi Einhornhöhle barlangban előkerült faragott szarvascsont kb. i.e. 49 000-ből, a legrégibb európai "műalkotás" az en.wikipedia.org oldalról

A spanyol Cueav Antónban (Murcia tartomány) talált kb. 115 000 éves perforált kagylóhéjgyöngyöket valószínűleg nyaklánc készítéséhez fűzték össze. Rendelkezhettek a beszéd képességével is valamilyen szinten, amit az izraeli Kebara barlang neandervölgyi egyedénél fennmaradt nyelvcsont is alátámaszt. Genetikai vizsgálatok egy bizonyos FOXP2 génnel asszociálják a beszéd képességét, ami kb. 270 000 éve náluk is kimutatható volt. A beszéd elengedhetetlen volt a kooperatív vadászathoz is. Mindezek azt mutatják, hogy az eddigi elgondolásokkal ellentétben a Neandervölgyi ember is képes volt az elvont gondolkodásra.

Neandervölgyi technológia, a Mousteri ipar és a fontosabb középső paleolitikus eszközök Eurázsiában

Minden eszköz Európában, ami 50 000 évvel ezelőttinél régebbi az csak a Neandervölgyi, Heidelbergensis vagy az Erectus terméke lehet. A neandervölgyi kőeszközök a Mousteri iparhoz kapcsolódnak, amit a korai sapiens vagy a 7. fejezetben tárgyalt átmeneti fajok Afrikában is készített már 300 000 évvel ezelőtt. Különböző regionális változatai vannak:

• Quina, La Ferrassie és Charenti ipar Délnyugat-Franciaországban;
• a Micoquien Közép- és Kelet-Európában;
• Sibiryachikha az orosz altaj-hegységben,
• a Racloir ipar az iraki Zagrosz-hegységben.

Némelyek a változó környezettel magyarázták a variánsokat, mások szerint egyedi etnikai hagyományokat képviselnek. Az elkészítés technikája a fejezet elején említett Levallois technika volt. A Mousteri ipar (a névadó lelőhelyet lsd. Franciaországban) Európában és a Közel-Keleten mintegy 150 000 éve jelent meg a jéggel nem borított területeken, majd kb. 40 000 éve tűnt el. Sokféle szerszámot, kőcsákányokat, dárdákat, hegyeket, fogazott eszközöket készítettek a Levallois technika rutinszerű használatával. Ezek már a mai emberhez nagymértékben hasonló fejlett elme termékei. A jelentősebb kultúrák közül időrendileg a Felső Paleolitikumba is átcsúszókat itt sorolom fel, hiszen a neandervölgyiek termékei:

• Clactonian (Mode II) az európai Mindel-Riss interglaciálisban jellemző i.e. 400 000 körül (a névadó lelőhelyet lsd. az Egyesült Királyságban). Főleg Észak-Európában kerültek elő leletei Homo Heidelbergensishez asszociáltan, a csapolt kőhegyeket gyakran nyélre illesztették, de velük együtt egyszerre típusos Acheuli eszközöket is találtak. A német schöningeni dárdákkal (lsd. az előző fejezetbe a Homo Heidelbergensisnél) vetekszik az elsőbbségért az itt előkerült kb. 400 000 éves fanyelű kompozit dárda (lsd. a 7. fejezetben is).
• A Samoukian, Tayacian/Evenosian, Nagilian, Shemsian, Tabunian kultúrák szintén középső paleolitikus nem bifaciális kovakőiparok voltak Kelet és Közép-Európában, a Levantén és Észak-Afrikában.
• A Chatelperroni kultúra (v. újabban Perigordi, lsd. Franciaországnál) felső paleolitikus kovakőipar volt a 45 000-35 000 évvel ezelőtti periódusban (kortársaként a Sapienshez köthető Aurignaci kultúrának, de a Neandervölgyié, ezért itt hagyom). Ívelt fogazott kovakőpengék jellemezték, de az elefántcsontot, agancsokat, és főként ragadozó szemfogakat is felhasználták, mint dísztárgyakat, ami inkább a sapiensre volt jellemző. Mindezek ellenére a neandervölgyiek technikája volt, Közép és Délnyugat-Franciaországot, valamint Észak-Spanyolországot jellemezte. Nehéz eldönteni, hogy az utolsó neandervölgyiek, vagy az első cro-magnoniak kultúrája volt-e. Egyes tudósok a közép-európai Szeleta, a közép-olasz Uluzzi (az olasz Uluzzo barlang után) a horvát Olschewian, az osztrák Althmulian/Althmülien, a német-lengyel Lincomb-Jerzmanovician kultúrákkal együtt e kultúrákat ugyanannak tartják. Kialakulásának hátterében a sapienssel való kontaktus állhatott, ellesve a modernebb technikákat.
• A Colombanian kultúra a Bretagne félsziget sajátos neandervölgyi kultúrája volt.
• Taubach kultúra Közép-Európát jellemezte a mérsékelt övi éghajlatú Eeemien/Riss-Würm interglaciális alatt, a névadó lelőhelye a német Taubach település Weimartól déle, az Ilm (Saale-Elba-Északi-tenger lefolyású) folyó partján. A leletanyag között lévő hegyekre az erősen barázdált és fogazottság a jellemző. A Taubach-kultúrában élt emberek felhasználtak apró méretű kavicsokat, melyet olykor a környező patakokból gyűjtöttek össze. Az iparát tekintve mikrolit ipar (kis eszközök, Mode V) jellemzi. A magyar Vértesszőlősi (H. heidelbergensis, lsd. a 7. fejezetben) leletanyagot is idesorolják.
• Micoquien (Közép-Európában Keilmesser) kultúra a névadó francia sziklamenedék után kapta nevét. Az Eemian interglaciális és a Würm glaciális horizontja volt kb. 130 000-60 000 év közötti időszakban. Általában gömbölyített markolatú aszimmetrikus bifaciális szakócák jellemezték.
• Az Ak-Kaya, Kiik Koba, Staroselian, és a Nyugat-krími Mousteri (Western Crimean Mousterian WCM) iparok késő Középső-korai Felső Paleolitikus átmeneti kultúráknak számítanak az ukrán Krím-félszigeten. A lelőhelyek után lettek elnevezve. Újabban Krími Micoquiennek is nevezeik őket.
• Szeleta kultúra (a Szeleta-barlang után, lsd. Magyarországon) a késő Középső/korai Felső Paleolitikum levéleszközös kultúrája volt Közép-Európában (Cseh, Lengyelo. Szlovákia) kb. 48 000-42 000 évvel ezelőtt. Magyarországi Bükk-hegység területén alakulhatott ki, jellemző leletei az ún. Bársony-házi (Bársony János miskolci tisztviselő után, kinek házépítésekor kerültek elő a leletek) szakócák voltak. Ezek babérlevél alakú lándzsahegyek, de tipológiai értelemben nem szakócák, melyek készítésében a középső paleolitikus Micoquien kultúra technológiai hagyományait folytatja. Az ún. Keleti-Szeleta kultúra a Krím-félszigetig terjedt. Az utolsó Neandervölgyiek készíthették, akik még megélték az első Sapiensek benyomulását Közép-Európába, közvetlen az Aurignacit (lsd. későbbi fejezetben) megelőző horizont volt.
• Lincombian-Ranisian/Altmühlien-Jerzmanowician kultúra (LRJ) i. e. 43 000-32 000 közti kovakőkultúra volt. A korszak már a felső paleolitikumra esik, ami az Európát meghódító sapiens v. Cro-magnoni ember időszaka volt, de ez a kultúra a kezdetben még kortárs neandervölgyiekhez köthető. Eddig Dél-Angliában, Észak-Franciaországban, Dél-Lengyelországban, Észak-Szlovákiában és Romániában kerültek elő leletei. (A névadó Lincombe dombot lsd. Angliában, Ranis települést Németországnál, a Jerzmanowicien barlangot pedig Lengyelországnál).

Átmeneti Neandervölgyi középső-felső paleolitikus kultúrák Európában (The intrusive nature of the Châtelperronian in the Iberian Peninsula) LRJ: Lincombian-Ranisian/Altmühlien-Jerzmanowician kultúra; ULU: Uluzzi kultúra; CP: Chatelperroni kultúra

A Lincombian-Ranisian-Jerzmanowician kultúra az en.wikipedia.org oldalról

Magyarországi leletek

Egy kicsit részletezném a magyar vonatkozású maradványokat. Több neandervölgyi Taubachien maradvány a Bükk hegységben került elő az utolsó előtti interglaciális időszakból:

• Suba-lyuk (egy híres helyi betyár, Suba Mihály után kapta nevét, v. Hór-völgyi barlang, egy ideig Mussolini barlang is volt) barlang a Hór-patak (mely a Kánya patak-Rimán keresztül a Tiszába folyik) partján, Cserépfalu határában (Egertől északkeletre).
• A Lambrecht Kálmán barlangban a Bükk északi részén talált kevés Taubachi leletek az i.e. 130 000 és i.e. 35 000 közé tehetők.
• A Büdöspest barlang Miskolc területén a Forrás-völgy oldalában található, a Szeleta barlang közelében. Itt Mousteri, Szeleta és Taubachi kultúrájú leleteket is találtak. Az eszközeik kevésségét nem a nyersanyag hiánya adja, hanem hogy tűzben edződött falándzsákkal vadásztak. A megtalált tűzhelyek mellett lévő állati csontok magas száma is a sikeres vadászat e formáját támasztja alá.

Az Istállós-kői barlang Szilvásváradtól délre i.e. 35 000 körüli neandervölgyi és a sapiens Aurignaci (ezt lsd. a következő fejezetekben) kovakőkultúrájához tartozó i.e. 30 000 körülire datált maradványokat produkált több kő, csont és mamutagyar eszköz kíséretében. Legfontosabb fegyverük a dárda és az íj volt. A Szeleta-barlangban (a Szinva patak partján, ami a Sajóba tart, Lillafüredtől északra) előkerült leletek az i.e. 40 000 körüli felső paleolitikus Szeleta kultúrát mutatták. A Szeleta kultúra a középső paleolitikum idején Közép-Európában élt Micoquien kultúra technológiai hagyományait folytatta. Az Érd melletti Érdi-barlangban pedig az első ismert hústároló vermet találták meg, melyet a Mousterian neandervölgyiek, majd kb. 20 000 évvel ezelőtt a Homo Sapiens használt, leggyakoribb vadászzsákmánya barlangi medve volt. Miskolc (szlovák Miskovec, Magyarország 4. legnépesebb városa Budapest, Debrecen és Szeged után; a 3. legnagyobb területű Budapest és Hódmezővásárhely után) Európa egyik legrégebben lakott területe, mint azt paleolit kori leletek tanúsítják, s ez Magyarország legrégebben lakott területe is. A különböző tájegységek találkozásánál, fontos kereskedőutak mentén épült település a Bükk keleti oldalában. Területén torkollik a Szinva-patak a Sajóba, majd azután a Tiszába. A Sajó, a Bódva és a Hernád összeolvadó völgysíkja, a Miskolci kapu ősidők óta jelentős áru- és személyforgalom színtere. A város története 70 000 évre vezethető vissza, az ezt bizonyító neandervölgyi leleteket az avasi Tűzkövesen tárták fel. A város közepén lévő 234 m magas Avas domb jó bortermő vulkanikus terület[5]. A domb több helyén kovakő padok vannak, ahol a kőkori ember kiváló minőségű fegyver és szerszám alapanyagot talált. A kőkori emberek az itt bányászott köveket nagy ütőkövekkel és szarvasagancs szerszámokkal munkálták meg, aminek nyomán hatalmas mennyiségű kőzettörmelék és félig-meddig megmunkált kőszerszám maradt hátra. Az itt talált anyagot az alsó paleolitikus abevillieni majd a középső paleolitikus levalloiso-moustérien típushoz sorolták. A felső paleolitikumban, úgy 35–30 ezer évvel ezelőtt, a neandervölgyieket lassan felváltotta a Homo sapiens sapiens. A területen a fejlett Szeleta, az aurignaci és a gravetti kultúra népcsoportjai (ezeket lsd. későbbi fejezetekben) telepedtek meg, a Szeleta kultúra központja valószínűleg a város belterületére, az Avas aljára esett. Kőeszközeikre a szépen megmunkált, levél alakú lándzsahegyek a jellemzőek. A kultúra megszűnése a barlangi medve, a mamut és a gyapjas orrszarvú eltűnésével hozható összefüggésbe.

Vegyesházasságok?

Egyes nézetek szerint kihalt oldalági leszármazottak voltak, más nézetek szerint keveredtek az Afrikán kívüli Homo Sapienssel létrehozva a paleoeuropid rasszt (lsd. a portugál Lagar Velho gyermeket és a román Muierilor, Cioclovina uscata és Oase barlang leleteit később).

Újabb evolúciós családfa az en.wikipedia.org oldalról

Bizonyított, hogy a Neandervölgyi és a Homo Sapiens évezredeken keresztül egymás mellett éltek: először a Közel-Keleten néhány tízezer évig, majd Európában néhány ezer évig. Az együttélés során a két faj itt keveredhetett (a mitokondriális DNS vizsgálatok ezt nem erősítették meg, de a nukleáris DNS alapján keveredhettek). A Neandervölgyi genom közel 30%-a fennmaradt a mai emberekben, ez a szubszaharai afrikai népességen kívül valamennyi embertípusban megtalálhatók. Reális magyarázat lehet a Neandervölgyi mitokondriális gén hiányára, hogy csak a Neandervölgyi férfi tudott életképes utódot nemzeni sapiens nőnek, fordítva viszont nem, és hát a mitokondriumot kizárólag az anyától örököljük! Az európai populációban a bőr és a szőrzet kialakításáért felelős génszakaszok nagy része származik a Neandervölgyiektől, ami talán az apai ágon öröklődő Y kromoszómákon keresztül érkezhetett. Ez azt jelenti, hogy az egyenes haj, a testszőrzet újbóli megjelenése, és a fehér bőrszín – amelyet korábban egyetlen makromutáció következményének gondoltak – a Neandervölgyiek öröksége. Csakúgy, mint a zsírpárnák képződésére hajlamosító gének is, amely a hideghez alkalmazkodás következménye. Számtalan betegség, immundeficienciák és a talán a depresszió, az elszigetelődésre, magányra való hajlam is tőlük származnak. Valószínű forgatókönyv, hogy a keveredést követően újabb afrikai sapiens populációk érkeztek a neandervölgyiek kihalása után, tovább higítva az amúgy is kevés nenadervölgyi génállományunkat. További érdekesség, hogy a szibériai neandervölgyi genomok nagyobb hasonlóságot mutatnak a modern emberi génekkel, mint az európai neandervölgyi populációk genomja.

Hová tűntek a neandervölgyiek?

Milyen előnyei voltak a modern embereknek a kortárs emberszabásúakkal szemben, és miért eredményeztek ezek egyes helyeken gyors helyettesítést, máshol pedig sokkal lassabb cserét? Annak megértése, hogy az archaikusak korábban hogyan tudták és nem tudták módosítani viselkedésüket, döntő fontosságú annak magyarázatához, hogy mi adhatott a modern Homo sapiensnek előnyt. Ami a köztes pozíciókat illeti, a viselkedés jelentős fejleményeinek vagy a változás pályájának elhajlásának időzítése döntő fontosságú. Ennek kapcsán már átcsúszunk a Felső Paleolitikumba, de ésszerű itt érinteni, és így teszek majd minden Neandervölgyieket érintő témában, ahogy fentebb a kovakőkultúráikkal is. Ennyi logikátlanságot hadd engedjek már meg magamnak. Tény, hogy a mai ember elterjedésével a Neandervölgyiek fokozatosan visszaszorultak: a legutolsó Neandervölgyiek az Ibériai-félszigeten, Gibraltáron, Anglia déli részén, a Balkánon, valamint a Krím-félszigeten maradtak fenn utoljára, mint önálló populáció, mialatt az Aurignaci kultúrájú sapiensek betöltötték az üresen maradt területeket. Egyes tudósok úgy vélik, hogy a beszéd képességével és sokkal fejlettebb vadászfegyverekkel rendelkező, sokkal kreatívabb, szaporább és szervezettebb, Afrikából kiáramló Cro-magnoni emberek (Wolpoff szavaival: „a gyilkos afrikaiak”) inkább erőszakkal űzhették el élőhelyeikről a Neandervölgyi embereket, esetleg a férfiakat legyilkolva, a nőket pedig elrabolva. Mindenesetre kihalásukkal egyidőben jelent meg a felső paleolitikus Gravetti kultúra (lsd. 14. fejezetben). Európában. Hasonló folyamat játszódhatott le a Neandervölgyi és Cro-magnoni emberek között, mint az a történelem során már többször megtörtént egy fejlett és kevéssé fejlett kultúra között. Valószínűleg azonban inkább beolvasztották őket. Vagy egyszerűen csak a migráns Homo Sapiens hatékonyabb együttműködésben folytatott eredményesebb túlélése folytán elért alacsonyabb halálozási és magasabb születési rátának köszönhetően túlszülték őket. Nem is beszélve arról, hogy esetleg a Neandervölgyi 11 hónapig volt terhes, tehát kevésbé volt szapora, és jóval kevesebben is voltak. A valaha egyidőben élt maximális Neandervölgyi populáció max. 20 000 egyed lehetett. Ráadásul a romló klimatikus viszonyok elől egymástól távoli menedékekben izolálódtak el, így a beltenyészetük is hozzájárulhatott kihalásukhoz. Másrészt a hideghez nagyobb kalóriaégetés kellett a robusztusság mellett, így az energetikailag és ruházkodás, találékonyság tekintetében is hatékonyabb Sapiens ebben is legyőzte őket. Mások szerint a Neandervölgyiek kihalásához hozzájárulhattak a modern ember által terjesztett fertőző betegségek, hasonlóan ahhoz, ami Amerika felfedezését követően történt. De ekkorra, 30-40 000 körülire datálható campaniai vulkánkitörések (tufa rétegek) is szerepet játszhattak. A szaporább, nagyobb létszámú migráns Sapiensekkel ugyanazért az élőhelyért és táplálékért vetélkedtek, de a migránsok az összetartás, beszéd és innovációk révén „legyőzte a Neandervölgyit. Különösen az alternatív táplálékot jelentő apróvadak elfogásához szükséges komplex csapdakészítés lendített nagyot a sapienseken. Ráadásul a remeteként elvonultan élő Neandervölgyi kerülhette az emberekkel való kontaktust, és azok nagyobb létszáma még jobban izolálta az amúgy is kevesebb, ritkábban lakó Neandervölgyieket egymástól, kihalásra ítélve őket.

Az utolsó neandervölgyiek menedékei (Hays: Questioning the Answers: Re-solving Fundamental Problems of the Early Upper Paleolithic) 

Vitatott besorolású, átmeneti/hibrid egyedek:

A sapiens és a neandervölgyi keveredését a genetikai vizsgálatokon kívül néhány egyed fennmaradt maradványának antropológiai vizsgálata is megerősíteni látszik. Ezek mindkét "faj" jellegzetességét magukban hordozzák. A neandervölgyi genomok jelenlétét csak azzal magyarázhatjuk, hogy közvetlen rokonokként egymással képesek voltak szaporodni. Már csak az kérdéses, hogy a sapiens-neandervölgyi elágazás előtt, vagy után történt ez a hibridizáció, és hogy ők evolúciós zsákutcák voltak-e. Annyi biztos, hogy az előző 7. fejezetben említett Gyeniszovai ember keveredett a neandervölgyiekkel, és örökítette tovább genomját a mai Csendes-óceáni, melanéz, pápua, negrito, ausztrál őslakos modern emberekbe.

• A portugál Lagar Velho vagy Lapedo gyermek kb. 4 évesen hunyt el, Felső Paleolitikus korú, kb. 24 000 éves közel teljes csontváza a neandervölgyi és a sapiens morfológiai mozaikja. Fenyőágakat égettek a gödörbe, és a gyermek testét átszúrt szarvasfogakkal és kagylódíszekkel fektették le, majd vörös okker pigmenttel borították. A helyszín először dokumentálja Ibériában a temetkezést.
• A román Muierilor (románul "A nők barlangja") a Déli-Kárpátok barlangja, ahol kb. 30-40 000 éves emberi koponyát találtak több barlangi medve csontváz mellett. Az emberi koponya egy olyan nőé, aki nyilvánvaló anatómiailag modern emberi tulajdonságokkal rendelkezik, de emellett a neandervölgyiek robosztusságát is hordozza. Teljes genomvizsgálat kimutatta, hogy a nő rokonságban áll a modern európaiakkal, de nem közvetlen őse.
• Cioclovina uscata barlang (a hasonnevű falu mellett, Déli-Kárpátok, Surján-hegység, Hunyad-megye) kb. 33 000 éves koponyatöredéke egy 30-40 éves egyedtől származik, körülötte barlangi medve csontok valamint mousteri és sapiens aurignaci kőeszközök voltak. Ez a koponya is egy olyan személyhez tartozik, aki egyesítette a modern ember és az archaikus neandervölgyiek jellemzőit. Ezen kívül bronzkori leletek is kerültek itt elő guano bányászat közben.
• Pestera cu Oase (A csontos barlang" a Déli-kárpátokhoz tartozó Aninai-hegységben) leletei kb. 38-42 000 évesek, az archaikus, kora újkori emberi és neandervölgyi morfológiai jellemzők keverékét hordozzák. Az egyik legkorábbi modern emberi populációt képviselhetik, amely Európába érkezett. Az egyik egyednek volt egy viszonylag friss neandervölgyi őse körülbelül négy-hat generációval korábban, ami arra utal, hogy a modern emberek már Európába érkezésük előtt találkoztak, keveredtek és kereszteződtek a neandervölgyiekkel.
• Az üzbég Obi-Rakhmat Taskenttől északkeletre a Tien Shan hegységben található barlangi lelőhely kb. 1250 m magasságban, ahol a neandervölgyiek már kb. 100 000 éve laktak. Itt kb. 9-12 éves fiatalhoz tartozó fogakat és koponyatöredékeket találtak. Fogazata alapján neandervölgyi, de a koponya alapján sapiensnek mondható egyed újabb bizonyítéka lehet a neandervölgyiekkel történt hibridizációra.

A középső paleolitikus migráció az en.wikipedia.org oldalról

[0] Ha jól értelmezem, akkor a Mousteri a kovakőkultúra volt, a Levallois pedig annak elkészítési technikáját jelöli, de Mousteri eszközökhöz a Levalloison kívül több más módon (technikával) is eljuthatunk. 

[1] újabban az orosz Urál hegység Sarkkör feletti részén is találtak maradványokat (Mamantovaya Kurya, Byzovaya, lsd. Oroszországnál), illetve Dél-Skandináviában is (Susiuola, lsd. Finnországnál)

[2] a térkép nem jelöli a dán és dél-skandináv leleteket

[3] Kutatások szerint a zsákmányállatok kb. 100 év alatt elfelejtik a ragadozók szagát, hangját és a félelmet, de egy generáció alatt visszanyerik azt (Berger). Így az interglaciálisokra ismét könnyű volt birtokba venni az északi területeket.

[4] Hacsak az eddigi ismereteinkkel ellentétben nem éltek jóval nagyobb létszámú csoportokban, akik el tudtak fogyasztani ekkora mennyiségű húst

[5]  A középkori Miskolcnak tölggyel és bükkel benőtt makkoltató területe volt, és ma a „makkot termő, makkoltatásra szolgáló erdő”, „tilalmas erdő” jelentés az elfogadott. A középkori forrásokban sokáig a Szent György-hegy nevet találták, maga az Avas megnevezés csak a kora újkori forrásokban jelent meg, de a források arra is utalnak, hogy e nevet is használták már a legrégebbi időktől.